A Budapesti Javítóintézet szakmai egységeinek feladatai
 

1. Nevelési szakmai egység feladatai:
 

A nevelési szakmai egységen belül működnek a letartóztatott fiatalkorúak nevelőotthoni csoportjai. Egy csoportban legfeljebb 12 fő helyezhető el. A fiatalkorúak nevelése, gondozása a szakmai programban meghatározott szempontokra tekintettel, az alábbi differenciált csoportokban történhet:

  • befogadó csoport
  • általános nevelési igényű, 16 éven felüliek csoportjai
  • 16 éven aluliak csoportjai
  • pszichopedagógiai csoport
  • reszocializáziós csoport


A végleges nevelési csoportok száma és jellege a csoportokhoz kötelezően előírt szakmai létszám biztosításának és az intézetbe azonos időben befogadott fiatalkorúak létszámának függvénye. A nevelési csoportok számáról és jellegéről a hatályos jogszabályok, az intézet szakmai programja és a lehetőségek figyelembe vételével az igazgató dönt.

A nevelési szakmai egység biztosítja az intézetbe befogadott fiatalkorúak elsődleges szociális, szocializációs színterét. A letartóztatásban lévők elhelyezése befogadó és végleges csoportokba szervezve történik. A rendelkezési jogkör gyakorlójának utasítása esetén a bűntársakat külön csoportban kell
A fiatalkorú a végleges csoportba helyezéséről szóló szakértői csoport döntésének meghozataláig, legfeljebb azonban egy hónapig tartózkodhat a befogadó Különösen indokolt esetben szakértői véleménnyel alátámasztva, az igazgató jogköre ennek meghosszabbítása.
A befogadó csoport a végleges nevelési csoporttól eltérő, speciális program szerint működik. A befogadó csoportban tartózkodás időszaka alatt a fiatalkorúak megismerik az intézmény Házirendjének szabályait, a Növendékügyi Csoport közreműködésével megtörténik az előzményi (gyermekvédelmi, egészségügyi, iskolai, pártfogói) iratok beszerzése, a Szakértői Bizottság tagjainak saját szakmai protokoll szerinti vizsgálata és annak kihelyezési javaslatban történő összegzése.
A nevelési szakmai egység végleges csoportjaiban biztosítani kell, hogy azok a fiatalok, akik a életév alatti koruk vagy bűntársi viszonyuk miatt nem kerülhettek a befogadó csoportba különös figyelmet és segítséget kapjanak a beilleszkedéshez és a végleges csoportban is elsajátíthassák az intézeti élet szabályait, hozzájussanak ahhoz a tudáshoz, programokhoz és vizsgálatokhoz, ami a befogadó csoportba került fiatalok megkapnak.
A nevelési szakmai egység feladata a növendékek napi gondozása, ellátása, nevelése, továbbá az intézmény szakmai programja és belső szabályzói mentén, -együttműködve a többi szakmai egységgel- a viselkedésterápiás, reszocializációs és személyiségkorrekciós célok megvalósítása.
A fejlesztő, nevelő tevékenység folyamatát a csoportnevelők által készített egyéni nevelési tervek határozzák A tervek alapjául a korábbi szakértői vizsgálatok megállapításai, a családi kapcsolatokból származó információk, a megelőző pedagógia, pszichológiai vélemények, valamint a befogadás időszakában szerzett tapasztalatok szolgálnak. A fejlesztési terv magában foglalja a fiatal intézeti szocializációját/reszocializációját, figyelembe véve szokásait, érték és normarendjét, személyiségjellemzőit, egészségi állapotát, kommunikációs és problémamegoldó képességét, illetve ezen területek fejlesztésének szükségességét, a fejlesztés ütemét. A nevelők feladata a fejlesztési terv megvalósításában közreműködő szakemberek munkájának összehangolása, a fejlődési folyamat figyelemmel kísérése, értékelése, és szükség szerinti korrekciója.

A nevelési csoportok munkatársai támogatják a fiatalok vallásgyakorlását, kapcsolattartásának erősítését, szakköri foglalkozásokon való részvételét, közös programokkal, ünnepekre történő felkészüléssel törekszenek az egyének és a csoport fejlesztésére, a közösség erősítésére.
A csoportok nevelői kötelesek a –Növendékügyi Csoport jelzése alapján- határidőre elkészíteni és leadni a fiatalkorúak pedagógiai véleményét, amely röviden összegzi a fiatalkorú bekerülése előtti státuszát, az intézetünkben végzett oktatása-nevelése, fejlesztése területén elért eredményeket, az intézetben tanúsított magatartását, elismeréseit és elmarasztalásait.
A nevelési szakmai egység a délutáni, munkaszüneti programok, valamint az éjszakai pihenés színtere, ami a nevelőotthoni órarend, a heti tervezés és állandó napirend alapján, szorosan strukturálva, a programok tekintetében változatosságra, a napi életritmus tekintetében állandóságra törekedve
A nevelési egységben szervezett hétvégi és ünnepnapi programokkal elősegítik a fiatalkorúak kulturált, ismereteket is nyújtó szabadidő eltöltését.
A nevelési szakmai egység vezetője, valamint a nevelési csoportok vezetői és munkatársai rendszeresen értékelik a fiatalkorúak nevelőotthonban tanúsított magatartását, teljesítményét és saját jogkörükben alkalmazzák a Házirendben szabályozott jutalmazás és büntetés eszközeit, illetve javaslatot tehetnek a motivációs rendszer magasabb vezetői szinten történő alkalmazására.
A nevelési szakmai egység együttműködve a növendékügy munkatársaival szervezi és koordinálja, szükség esetén engedélyezésre felterjeszti a fogvatartottak telefonálásra, látogatók fogadására, levél kiküldésére, ügyvéd behívására, hivatalos tájékoztatásra, csomag átvételére, panaszjogra illetve egyéb ügyekre vonatkozó igényeit.
A nevelési szakmai egység tevékenysége ellátása során, a fiatalkorúak és a csoportkohézió fejlesztése érdekében szorosan együttműködik a mentálhigiénés, módszertani és egészségügyi szolgálattal, az oktatási szakmai egységgel.
A fiatalkorúak biztonságos őrzése és felügyelete érdekében együttműködik a rendészeti és biztonsági szolgálattal, segíti a biztonsági ellenőrzések végrehajtását.
A nevelési csoportok munkatársai szükség szerint, de legalább havi egy alkalommal kötelesek a rendészeti munkatársak bevonásával csoportjukban leltári ellenőrzéssel áttekinteni az egyéni és intézeti felszerelések meglétét, állapotát. Szükség esetén intézkednek a kártérítés iránt.

 

2. Az oktatási szakmai egység oktatási, munkafoglalkoztatási feladatai:
 

A Rendtartás előírása alapján az intézetben folyó oktatás, képzés célja a fiatalkorú iskolai hiányosságainak pótlása, megkezdett tanulmányainak folytatása, és a munkaerő-piaci esélyeit növelő képzettség megszerzése. Intézetünk nem tartozik a nemzeti köznevelésről szóló törvény hatálya alá, köznevelési intézményként funkcionáló iskolánk nincs. Intézetünk a külső köznevelési intézmények telephelyeként, szerződés vagy együttműködési megállapodás alapján a fiatalkorúak felzárkóztatását, osztályozó vizsgákra felkészítését végzik. Ennek megfelelően a délelőtti oktatásban résztvevő fiatalkorúak az intézettel szerződésben vagy együttműködésben álló iskolákkal állnak tanulói jogviszonyban. Oktatásban, munkafoglalkoztatásban valamennyi előzetesen letartóztatott fiatalkorú részesül. A befogadott fiatalkorúak délelőtti tevékenységének megszervezésekor is figyelemmel kell lenni, a rendelkezési jogkör gyakorlója által meghatározott elkülönítési szabályokra.

Az oktatási szakmai egységhez az alábbi területek tartoznak:

  • oktatási részleg
  • munkafoglalkoztatási részleg
  • mosoda – varroda,
  • kertészet – udvar
  • műhely – karbantartás
  • kézműves foglalkoztató
  • kisállat-gondozó
  • könyvtár


Feladatok:
Az oktatási szakmai egység ellátja a fiatalkorúak oktatás-képzését és munkafoglalkoztatását. Az intézetben az oktatási tevékenység heti négy napban, a munkafoglalkoztatási tevékenység heti két napban szerveződik. A munkafoglalkoztatás a fiatalkorúak délelőtti tevékenységének rendjébe
Feladata az intézetbe befogadott, letartóztatásba helyezett fiatalok tudásszintjének felmérése, a hiányosságok pótlása, fejlesztés, felzárkóztatás, tanórai keretekben osztályozó vizsgára történő felkészítésük, a tanulmányi előmenetelük értékelése, a vizsgáztatás lehetőségének megszervezése és biztosítása, a súlyos beilleszkedési zavarokkal és tanulmányi lemaradással küzdők egyéni foglalkozás keretében történő oktatása, képzése.
Az oktatási szakmai vezető a tanulókat tanulócsoportokba A besoroláskor figyelembe veszi a tanulók korábbi iskolai dokumentumait, valamit az intézet szakértői csoportjának vizsgálati eredményeit, véleményét. A tanulócsoportok évfolyamonként összevontan vagy integráltan is szervezhetők.
A tanítási év közben érkező fiatalkorú számára lehetővé kell tenni, hogy a végleges csoportba helyezésekor haladéktalanul bekapcsolódjon a délelőtti foglalkozások rendszerébe.
Az oktatási szakmai egység tagjai módszertani eljárásokat dolgoznak ki, javaslatot tesznek alternatív oktatási programok kipróbálására vagy megválasztására.
A sajátos szervezeti keretek, és a működési rend igazodik az intézményben elhelyezett fiatalkorúak életkorához, személyiségük állapotához, értelmi és tudásszintjéhez, az intézetben tartózkodásuk időtartamához és az együttműködő iskolák követelményrendszeréhez, elvárásaihoz.
Az egyes évfolyamok követelményeinek teljesítése az egyéni előrehaladási ütem figyelembe vételével, egy tanítási évnél hosszabb és rövidebb idő alatt is megvalósítható. Ebben a kérdésben a tantestület és az illetékes együttműködő iskola közösen dönt.
Az oktatás előre elkészített órarend szerint Az órarendet az oktatási szakmai vezető készíti el, és az igazgató hagyja jóvá. Az órarend módosítására akkor kerülhet sor, ha azt a tanulók összetétele, létszáma vagy az egyes évfolyamoknál bekövetkezett lényeges változások indokolttá teszik.
A tanítás nélküli időszakokban változatos és színes programokkal segítik a fiatalkorúak fejlődését, ismereteik bővítését. Az oktatási egység szervezi az iskolai élethez kapcsolódó rendezvényeket, a nemzeti ünnepeinkre való intézeti szintű megemlékezéseket.

A tanulók, tanulmányi előmenetelük függvényében osztályozó vizsgát tehetnek, amit az oktatási szakmai vezető az együttműködő iskolákkal közösen szervez és bonyolít aktuálisan maghatározott időpontban, de minimum évente két
Az intézet szakképzést önállóan nem folytat, de együttműködő partnerek bevonásával törekszik a fiatalkorúak szakképzése előmozdításának biztosítására.
A fiatalkorúak munkafoglalkoztatásának célja a rendszeres munkavégzés megtapasztalása, az önkiszolgáló tevékenység elsajátítása, jártasság szintű szakmai gyakorlati alapismeretek átadása, manuális készségek fejlesztése, a szakmatanulás megalapozása.
Munkafoglalkoztatásban iskolai végzettségre tekintet nélkül, minden letartóztatott fiatalkorú köteles részt
A munkafoglalkoztatás keretében pályaorientációs és terápiás jellegű foglalkoztatás történik.
A munkafoglalkozatatás színterei: mosoda-varroda, kertészet-udvar, műhely- karbantartás, kézműves foglalkoztató és kisállat-gondozó.
A munkafoglalkoztatási helyek száma és típusai a lehetőségekhez és a szükségletekhez igazodóan változhatnak.
A gyakorlati foglalkoztatást a munka jellegétől függően nevelő, munkaoktató, gyermekfelügyelő, esetenként szakmunkás is irányíthatja.
A fiatalkorúak munkafoglalkoztatásának időtartama nem haladhatja meg a javítóintézetek rendtartásáról szóló rendeletben meghatározott időtartamot.
Biztosítani kell az egészséges és biztonságos munkafeltételeket, a fiatalkorúakat ki kell oktatni a munka,- tűz-és balesetvédelmi szabályokra.
A fiatalkorú nem végezhet egészségre ártalmas vagy éjszakai munkát.
A munkafoglalkoztatásért a fiatalkorút díjazásban kell részesíteni, melynek mértékét és megállapításának szempontjait a Rendtartás, illetve az intézet munkafoglalkoztatási szabályzata határozza
Az oktatási szakmai egység tevékenysége ellátása során szorosan együttműködik az intézet szakmai egységeinek vezetőivel és munkatársaival.
Az oktatási szakmai egység vezetője, a nevelők és a munkafoglalkoztatást vezető munkatársak rendszeresen értékelik a fiatalkorúak iskolában és a munkafoglalkoztatási helyeken tanúsított magatartását, teljesítményét és saját jogkörükben alkalmazzák a Házirendben szabályozott jutalmazás és büntetés eszközeit, illetve javaslatot tehetnek a motivációs rendszer magasabb vezetői szinten történő alkalmazására.

2.1. Az intézeti könyvtár

Az intézet könyvtárat működtet, amelyet könyvtáros vezet. A könyvtáros munkájának irányításáért az oktatási szakmai vezető a felelős.

A könyvtáros az intézet munkatársaival együttműködve keresi a könyvállomány bővítésének, frissítésének lehetőségét, illetve végzi a könyvek selejtezését. A könyvtári állományt és a kölcsönzést nyilvántartja.

A könyvtár biztosítja az iskolai és a nevelőotthoni tevékenységhez szükséges könyveket, egyéb információs
A könyvtár irodalmi művek ajánlásával, feldolgozásával segíti a növendékek olvasóvá nevelését.

A könyvtár működési rendje, nyitvatartási ideje az intézet délelőtti és délutáni órarendjéhez
A könyvtári foglalkozásokon belül, könyvek kölcsönzését biztosítja.

 

3. Mentálhigiénés, Módszertani és Egészségügyi (MME) Szolgálat feladata:
 

A mentálhigiénés, módszertani és egészségügyi szolgálat részlegei:

mentálhigiénés és módszertani részleg, amelynek munkatársai a pszichológusok, a gyógypedagógus, a terapeuták, akiket a szolgálat vezetője közvetlenül irányít.
egészségügyi részleg, melynek munkatársai az ápolók, továbbá az intézettel megbízási szerződéses jogviszonyban álló általános- és foglalkozás-egészségügyi orvos és a pszichiáter.

3.1. A mentálhigiénés, módszertani részleg feladata

A viselkedésterápiás keretrendszeren belül, a részleg munkatársai szakterületüknek megfelelő, egyéni és csoportos formában tevékenykednek. Feladatuk a krízisintervenció, egyéni és csoportterápia, prevenciós programok, tanácsadás, szakmai külső és belső továbbképzésekben való részvétel, a szakmai fejlesztés ügyében hozott vezetői döntések módszertani megalapozása, ehhez kapcsolódó javaslatok előterjesztése.
A részleg munkatársai szorosan együttműködnek az intézmény szakmai egységeivel. Közvetlen segítséget, tanácsot adnak a fiatalkorúakkal történő foglalkozás eredményesebbé tétele, személyiségkorrekciójuk, reszocializációjuk elősegítése érdekében.
A részleg pszichológus munkatársa egyéni gondozási tervet készít, amennyiben a befogadott fiatalkorú előzményi iratainak jelzései, a befogadást követően tapasztalt viselkedése, a szakértői vizsgálat eredménye vagy az egyéni beszélgetések során szerzett információk az egyéni pszichológiai gondozás szükségességét vetik
Igény szerint részt vesznek a nevelőmunkához szükséges programok és dokumentumok kidolgozásában, a statisztikai adatok rögzítésében, rendszerezésében.
Nevelői igény esetén nevelési tanácsadást nyújt, segít a krízishelyzetek rendezésében, segíti a családterápia sikerességét.
A mentálhigiénés részleg tagjai igény esetén konzultációs lehetőséget, életvezetési tanácsadást nyújthatnak a nevelőtestület tagjai részére

3.2. Egészségügyi részleg feladatai

Az ápolók az intézettel szerződésben álló szakorvosokkal közösen gyógyító-megelőző, egészségügyi feladatokat látnak
Az egészségügyi részleg biztosítja az intézetbe újonnan befogadott fiatalkorúak általános- és szakorvosi szűrővizsgálatát.
Feladata a szakmai előírások és megújuló elvárások alapján védőoltások elrendelése, ezek rendelkezésre állásának adminisztratív biztosítása.
Orvosi prevenciós tevékenység kifejtése, az intézet vezetősége felé ezzel kapcsolatos felterjesztések megtétele.
Az ápolók napi feladata az orvosi vizsgálatok lebonyolítása, az egészségügyi nyomon követés, a betegszobán való elhelyezés, gondozás, gyógyszerezés, szükség szerint elsősegélynyújtás, a további ellátásra történő beutalás.

Az ápolók szükség esetén -rendelési időn kívül- konzultálnak az intézettel szerződésben álló
A részleg munkatársai közvetlenül is részt vesznek a fiatalkorúak egészség nevelésében.
Az egészségügyi részleg koordinálja a növendékekkel és az intézmény dolgozóival kapcsolatos járványügyi szűrővizsgálatokat. Eleget tesz a fertőző betegségek ellátására vonatkozó követelményeknek, közreműködik a szükséges védőoltások érintetteknek történő beadatásában.
A növendékügyi csoporttal együttműködve szervezi a külső orvosi – szakorvosi, és szűrő vizsgálatokat, kiszállításokat.
Nyilvántart, és naprakészen vezet minden egészségügyi dokumentumot, kezeli az intézmény gyógyszerkészletét, gondoskodik annak rendszeres pótlásáról, az acut ellátáshoz szükséges gyógyszerek beszerzéséről, gondoskodik az elsősegélydoboz tartalmának karbantartásáról.

3.3. Szakértői csoport feladata

Az intézet szakértői csoportot működtet, melynek pszichológus, gyógypedagógus, orvos tagja egyben a mentálhigiénés, módszertani és egészségügyi szolgálat munkatársa
A szakértői csoport a fiatalkorú befogadását követő 30 napon belül, a fiatalkorú személyiségének, neveltségi szintjének, értelmi képességeinek, egészségi állapotának feltárása érdekében elvégzi az adott szakma protokollja szerinti vizsgálatokat.
A vizsgálat eredményei alapján javaslatot tesznek az igazgatónak a fiatalkorú végleges csoportba helyezésére és jelzik, amennyiben a fiatalkorú sajátos nevelést, oktatást, gyógyítást igényel.
A szakértői csoport tagjai munkájukat egyénileg végzik, de a vizsgálati eredményeik alapján megfogalmazandó javaslatuk megtétele kapcsán team értekezletet tartanak, amelyre meghívják a befogadó csoportvezető nevelőjét, a nevelési szakmai vezetőt és az oktatási szakmai vezetőt.
A szakértői csoport végleges csoportba helyezését célzó team megbeszélését szükség szerint, de minimum havi rendszerességgel kell összehívni.
A szakértői csoport a vizsgálati eredményeket és az összegző javaslatát köteles dokumentálni.

 

4. Növendékügyi Csoport feladatai

A javítóintézetben végrehajtandó letartóztatás jogi feltételrendszerének adminisztratív érvényesítése, a letartóztatásukat töltő fiatalkorúakkal kapcsolatos hivatali ügyintézés, a manuális és gépi nyilvántartás vezetése, statisztikák, jelentések elkészítése, a belső adminisztrációs feladatok ellátása.
Biztosítja a befogadás, illetve elbocsátás törvényes feltételeit, szabályszerűségét, értesíti a jogszabályokban meghatározott személyeket, hatóságokat.
Befogadás keretében átveszi az intézetbe átkísért új növendéket, meggyőződik a befogadás törvényes feltételeiről, dokumentáltan átveszi a növendék iratait, ruházati és letéti tárgyait, azokat a továbbiakban megőrzi, kezeli, nyilvántartja, majd a növendék elbocsátásakor, a későbbiekben beérkezett és nyilvántartásba vett letéttel együtt azokat
Szükség szerint beszerzi a növendékek személyes iratait, továbbá az előzetes letartóztatás fennállása alatt szükségessé váló egyéb dokumentumokat (iskolai bizonyítvány, oktatási azonosító, gyermekvédelmi gondoskodás határozatai, büntetőeljárásra, büntetés-végrehajtásra vonatkozó iratok ).

Segíti, szükség szerint feltérképezi a fiatalkorúak külső kapcsolatait, részt vesz a növendékek kapcsolattartási engedélyeihez, az oktatásukhoz, gondozásukhoz szükséges nyilatkozatok beszerzésében, a nevelési szakmai vezetővel együttműködve koordinálja és nyilvántartja a látogatásokat.
Biztosítja a gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló növendék gyámjával, továbbá a fiatalkorúak kirendelt vagy meghatalmazott védőivel, a pártfogójukkal történő kapcsolattartást.
Intézi a növendékek társadalom-biztosítási ügyeit, intézi, nyilvántartja és kezeli a fiatalkorúak családi pótlékát és a letéti pénzét.
Biztosítja a növendékek büntetőeljárásban (rendőrség, ügyészség, bíróság,) való részvételét, a kábítószer elterelés intézeten belüli megvalósulását. A rendelkezési jogkör gyakorlójának engedélyezése alapján biztosítja a hatóságok kérésére a növendék intézetben történő meghallgatásának feltételeit, valamint koordinálja az intézeten kívüli meghallgatásra, tárgyalásra történő kiszállítást.
Nyilvántartja a növendékek büntetőeljárásaival kapcsolatos megkereséseket, határozatokat és intézkedik az abban foglaltak végrehajtásáról.
A növendékeknek továbbítja, és velük szabályosan átveteti a büntetőeljárással kapcsolatos irataikat, ismerteti és elmagyarázza az iratokban foglaltakat, az átvett határozatokra vonatkozó fellebbezéseket továbbítja az illetékes hatóságok számára. A törvényes képviselő számára, kérésre tájékoztatást ad a büntetőeljárással kapcsolatos határozatokról.
Bírósági tárgyalásra beszerzi a nevelőtől a növendék nevelői véleményét, és azt határidőben megküldi az illetékes hatóságnak.
Közreműködik vagy vezetői utasításra, önállóan készít javaslatot a fiatalkorú előzetes letartóztatása végrehajtási helyének megváltoztatására.
Gondoskodik a növendékekkel kapcsolatos iratanyagok (érkező, kimenő) számítógépes iktatásáról, nyilvántartásáról, a növendékek iratanyagát naprakészen kezeli, a hiányzó iratokat beszerzi, az iratanyagot a jogosultak számára átlátható és hozzáférhető módon tárolja, az elbocsátás után, a titkársággal együttműködve irattárba
Közreműködik a növendékek intézeten kívüli egészségügyi ellátásának megszervezésében.
A fiatalkorú több napos tárgyalása vagy kórházi kezelése miatti távolléte esetén kapcsolatot tart az érintett intézményekkel.
Vezeti az intézet napi létszámát, amelyről folyamatosan tájékoztatja az intézet vezetőségének tagjait, a rendészetet, illetve a konyhát, továbbá a fiatalkorú szállítása esetén gondoskodik a hideg élelem biztosításáról.
Vezeti, és folyamatosan figyelemmel kíséri a fiatalkorúak előzetes letartóztatásának lejárati idejét, szükség esetén intézkedést kezdeményez.
A növendékügy munkatársai feladataik ellátása érdekében folyamatosan kapcsolatban állnak a fiatalkorúak büntetőeljárásában részt vevő hatóságokkal, szervezetekkel, így különösen a bíróságokkal, ügyészségekkel, rendőrkapitányságokkal (kiemelten a III. kerületi Rendőrkapitánysággal), továbbá a területi gyermek- és ifjúságvédelmi szolgálatokkal, az otthont nyújtó ellátás intézményeivel, önkormányzatokkal, egészségügyi intézményekkel, gyámhatóságokkal, megyei (fővárosi) pártfogó felügyelői szolgálatokkal, szociális intézményekkel, egyházakkal, civil szervezetekkel.
Az iroda munkatársai a növendékek gondozása és ügyeinek eredményes intézése érdekében folyamatos munkakapcsolatban vannak az intézet vezetőivel, a szervezeti egységek munkatársaival (nevelőkkel, pszichológusokkal, rendészettel, egészségügyi munkatársakkal, ruházati raktár felelősével).

A növendékeket az előzetes letartóztatás lejárati napján, illetve a rendelkezési jogkör gyakorlójának döntése alapján előkészítik az elbocsátásra. Az iratok alapján meggyőződnek a törvényes feltételek meglétéről, biztosítják a szabályszerűséget, szükség esetén intézkednek a fiatalkorú szállítása és a törvényes képviselő jelenléte iránt.
A csoport munkatársainak jelentési kötelezettsége van a növendékek egészségét, testi épségét, szellemi fejlődését veszélyeztető bárminemű tényező felmerülése esetén. A jelentést közvetlen munkahelyi felettesük vagy az intézet más vezető munkatársa felé kell megtenni a tudomásszerzés napján, de legkésőbb az ezt követő 24 órán belül.
Munkájukat az adatvédelmi szabályok maradéktalan betartásával végzik, a tudomásukra jutott információkat kötelesek szolgálati titokként kezelni és tekintettel lenni a növendékek személyiségi jogainak védelmére.

 

5. A rendészeti és biztonsági szolgálat feladatai:

Személyes kontrollal és technikai eszközök alkalmazásával gondoskodik a fiatalkorú fogvatartottak 24 órás folyamatos felügyeletéről, a fiatalkorúak és az intézet biztonságos őrzéséről, védelméről.
A rendészeti munkatársak folyamatos jelenlétükkel, felügyeletükkel és ellenőrzéseikkel megakadályozzák a kívülről tapasztalt, valamint az intézeten belül fellépő rendbontást, biztosítva ezzel az intézetben végzett oktató-nevelő tevékenység zavartalanságát.
Folyamatosan ellenőrzik a mechanikus és elektronikus biztonsági berendezések meglétét, épségét és működőképességét, tapasztalataikat írásban rögzítik, meghibásodás, rongálás észlelése esetén azonnal jelzéssel élnek és intézkedést kezdeményeznek a kijavításra.
A fiatalkorúval szemben biztonsági intézkedésként biztonsági ellenőrzést, vizsgálatot és szemlét, személyes használati tárgyainak és ruházatának átvizsgálását, csomag átvizsgálását, valamint elektronikus megfigyelési eszközt
A nevelési csoportok lakóegységeiben rendszeres időközönként, de legalább havi egy alkalommal, váratlan időpontban biztonsági ellenőrzést végeznek, melynek eredményéről jegyzőkönyvet készítenek.
Szükség esetén, a Rendészeti és biztonsági szabályzatban foglaltak szerint, testi kényszert (megfogás, lefogás, ellökés, elvezetés, önvédelmi fogás), illetve a tizennegyedik életév alatti fiatalnál korlátozott testi kényszert (lefogás, megfogás) alkalmaz
Teljesíti a fiatalok intézeten belüli kísérését, közreműködik a kiszállítások lebonyolításában, biztosítja az intézmény napirendjének, a különböző rendezvényeknek a biztonságos megvalósítását.
Feladatai teljesítése során a szolgálat szorosan együttműködik az intézet szervezeti egységeinek munkatársaival, különösen a fiatalokhoz aktuálisan beosztott nevelőkkel és gyermekfelügyelőkkel, valamint a növendékügyi csoport és az egészségügyi részleg munkatársaival.
Tűz vagy elemi csapás esetén, rendkívüli esemény bekövetkezésekor azonnal intézkedik a személyi és vagyoni kár megelőzésére, és köteles haladéktalanul értesíteni az intézet igazgatóját vagy helyettesét.
A növendékügyi csoport munkaidején kívül, a növendékeknél jelentkező egészségügyi problémák esetén értesíti az ügyeletes vezetőt, szükség esetén intézkedik az orvosi ellátás és az esetleges kiszállítás megszervezéséről.
A hatályos jogszabályok és a belső szabályzatok figyelembe vételével intézkedik a növendékügyi csoport munkaidején kívüli időpontban befogadásra előállított fiatalkorú befogadásáról.
A növendékügyi csoport munkaidején kívül gondoskodik arról, hogy a fiatalkorúak időben, a szükséges felszereléssel és élelemmel ellátva kiszállításra kerülhessenek.

Az intézet vezetőségének és egyéb szervezeti egységeinek munkaidején kívül jelentkező
„rutinszerű” feladatok ellátása tekintetében, a szolgálatra beosztott rendészeti munkatársak ügyeletvezetője felel a szabályszerű intézkedések megtételéért.

Biztosítja, ellenőrzi és regisztrálja a személyek és gépjárművek ki- és belépését.
Átveszi a növendékek részére érkezett csomagokat, aktívan részt vesz a látogatások lebonyolításában, ellenőrzésében.
Feladata a kulcsok, egyéni segélyhívók kiadása és visszavételezése.
Köteles pontosan vezetni a rendészeti csoport nyilvántartásait és maradéktalanul ellátni az adminisztrációs

 

6. A gazdasági egység feladata:

Intézetünk önállóan gazdálkodó költségvetési szerv, a pénzügyi ellenjegyzést a Szociális és Gyermekvédelmi főigazgatóság erre kijelölt munkatársa végzi. Gazdasági egységünk a gazdasági koordinátor irányításával látja el feladatát, az alábbi területeken:

  • személyügy
  • pénztár-raktár
  • élelmezés-konyha
  • karbantartás-takarítás
  • gépkocsivezető


6.1. Személyügy

A személyügyi munkatárs a hatályos jogszabályok, a fenntartó, az igazgató, és a gazdasági koordinátor, mint a közvetlen munkahelyi felettese utasításának megfelelően látja el tevékenységét.

A munkáltatói döntésnek megfelelően intézi a munkavállalók felvételét, átsorolását, kilépését, segíti a munkáltatói döntések előkészítését, lebonyolítását, igazolások kiadásában és bekérésében közreműködik, begyűjti, ellenőrzi és nyilvántartja az intézet alkalmazottainak munkaidő elszámolását, nyilvántartásokat vezet, jelentéseket, statisztikai kimutatásokat készít. Közreműködik a pedagógusok előmeneteli rendszerének kezelésével kapcsolatos feladatokban.

6.2. Pénztár-raktár

A pénztáros-raktáros munkatárs tevékenységét közvetlenül a gazdasági koordinátor irányítja. Feladatait a hatályos jogszabályok, az igazgató, és a közvetlen munkahelyi felettese utasításának, valamint az SZGYF szabályzatainak megfelelően látja el.

Kezeli a házipénztárt, elvégzi a szükséges bizonylatolást, segíti a selejtezés, a leltározás előkészítését és lebonyolítását, nyilvántartásokat vezet, statisztikai jelentések elkészítésében közreműködik.

6.3. Élelmezés- konyha

Az intézet élelmezését, az élelmezési csoport munkáját az élelmezésvezető szervezi és irányítja. Az élelmezésvezetőt közvetlenül a gazdasági koordinátor irányítja, felügyeli. Az élelmezésvezető biztosítja a HCCP rendszer működésének feltételeit, az ÁNTSZ előírásainak betartását.

Az élelmezés-konyha csoporthoz az élelmezésvezető, szakácsok, konyhai kisegítők tartoznak. Az élelmezés-konyha feladata az intézet növendékei számára a Rendtartásban meghatározott napi étkeztetés biztosítása, a szükséges és megfelelő élelmiszer alapanyagok megrendelése, ételek előállítása, a növendékek és a dolgozók étkeztetése, valamint a szabadkapacitás terhére előállított ebédadagok értékesítése külső megrendelők részére.

Szükség esetén, igazgatói utasításra közreműködik az intézetbe látogatók, valamint az intézményi rendezvényekre meghívottak ellátásában, továbbá alapanyag biztosításával segítséget nyújt az előzetesen letartóztatott fiatalkorúak számára szervezett programokhoz.

A konyha működését és az étkeztetés részletes szabályait az intézet Élelmezési Szabályzata állapítja meg.

6.4. Karbantartás, takarítás:

Az intézetben a karbantartás, takarítás feladatait a gazdasági egységen belüli részleg látja el, amelyet a karbantartók-fűtők csoportvezetőjén keresztül, a gazdasági koordinátor irányít és felügyel.

A karbantartó-fűtők feladata:
Az intézet épületeinek, eszközei állagának, állapotának rendszeres ellenőrzése, a szükséges javítások, felújítások elvégzésére javaslat megtétele a gazdasági koordinátornak, illetve szükség esetén az intézet igazgatójának vagy általános helyettesének.
Az intézet működése biztosításához a műszaki hibák azonnali elhárítása, a rendszeres karbantartás és a működés ellenőrzése.
A gazdasági koordinátorral való egyeztetéssel az elvégzendő munkák ütemezése, a felhasználandó anyagok beszerzése, ellenőrzött felhasználása.
Az intézet folyamatos melegvíz és gőz ellátásának, fűtésének biztosítása, a berendezések felügyelete, haladéktalan hibaelhárítás, a hibák jelentése a gazdasági koordinátor részére.
A tapasztalt meghibásodást, rendellenes használatot a karbantartók haladéktalanul kötelesek jelenteni a gazdasági koordinátornak.
Az intézetben külső vállalkozók által elvégzett munka során a felügyelet biztosítása.

Takarítók feladata
Az intézet kijelölt helyiségeinek rendszeres takarítása, időszakos nagytakarítás, a kijelölt mellékhelyiségek folyamatos tisztántartása, tisztálkodó és egészségügyi szerekkel való feltöltése, az intézeti rendezvények lebonyolításának segítése.

6.5. Gépkocsivezető:

A gépkocsivezető közvetlen munkahelyi felettese a gazdasági koordinátor, aki a titkárságvezetővel egyeztetve szervezi az intézet gépjárművének használatát.
Feladata az intézeti gépjármű vezetése, a műszaki és biztonsági előírások figyelemmel kísérése és maradéktalan betartása, a gépjárművel kapcsolatos ügyek intézése, az igénybevétel nyilvántartási feladatainak ellátása.
A gépkocsivezető, az intézetre háruló szállítási feladatok maradéktalan ellátása érdekében,
-a gépjármű műszaki paraméterei függvényében- személy és áru szállításában egyaránt részt vesz.

Önállóan vagy kisegítőként anyagbeszerzési és egyéb gazdasági, adminisztratív ügyintézői feladatokat is ellát.
A gépkocsivezető, amennyiben aktuálisan nincs szállítási feladata, úgy az intézet rendészeti szolgálatának helyiségében köteles bekapcsolódni és támogatni a rendészeti feladatok ellátását.

Weboldalunkon sütiket használunk

A bpjavito.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.